www.mamboteam.com
www.andornaktalya.hu
Kezdőlap
2023.12.05. 13:27
 
 
Daru Sándor egykori polgármesterünk emlékére

Megrendülten fogadtuk a hírt, hogy 2022. augusztus 15.-én, életének 77. évében elhunyt Daru Sándor (1945.03.07.-2022.08.15.), a település egykori polgármestere.

Daru Sándor 1998. októberétől kezdődően 3 önkormányzati cikluson (12 éven) keresztül, 2010-ig volt Andornaktálya polgármestere.

Olyan időkben vezette a települést, és irányította a képviselő-testület munkáját, amikor sok, törvényben előírt országos feladat végrehajtása hárult az önkormányzatokra, a napi működésük biztosításán-, és a helyi ügyek intézésén túlmenően.

Javában tartottak még a földrendezési- és a kárpótlási eljárások, és a helyi földkiadó- és földrendező bizottságok munkájának a megszervezése, valamint a helyi földárverések lebonyolításának az előkészítése az önkormányzatok feladata volt. Andornaktályán a polgármester úr irányításával a polgármesteri hivatal munkatársainak sikerült megoldaniuk ezeket a feladatokat.

A község életében nagy jelentősége volt, hogy az önkormányzat a polgármester úr kezdeményezésére megvásárolta a II. Rákóczi Ferenc út 160. szám alatti volt termelőszövetkezeti (majd borászati) szövetkezeti épületet. Jelentős vidékfejlesztési támogatást nyertek arra, hogy az épület felújításával és átalakításával Faluházat alakítsanak ki.

Ezt a Faluházat a település lakói 2003-ban vehették birtokba. Az épületben helyet kapott a Polgármesteri Hivatal, valamint a háziorvos-, a fogorvos és a védőnő is itt végezhette a munkáját.
Az állampolgárok így egy helyen többféle ügyüket is intézhették, és a korábbinál sokkal esztétikusabb és modernebb környezetben kerülhetett sor a Polgármesteri Hivatal működésének a megteremtésére.

Daru Sándor polgármestersége idején több alkalommal tartott az önkormányzat a lakosság bevonásával forgalomlassító demonstrációt a település főútján, annak érdekében, hogy felhívják az illetékesek figyelmét arra, hogy a településen átmenő úton elviselhetetlenül nagy a gépjárművek forgalma, amely a helyi lakosok közlekedését is veszélyezteti. Ezen túlmenően pedig a gépjárművek (főleg a tehergépjárművek) okozta rezonancia következtében az út menti lakóépületek falazata megrongálódott, repedések keletkeztek, amelyek az épület szerkezeti problémáihoz vezettek. A gépjárművek által okozott szennyezőanyag kibocsájtás pedig egészségügyi károsodásokat, légzőszervi panaszokat okozott a lakosok részére.

Részben ezeknek a figyelemfelhívó demonstrációknak volt az eredménye, hogy a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsikat a közút kezelője (Magyar Közút) egy időre kitiltotta a település főútjáról. (Sajnálatos, hogy a fuvarozást végző vállalkozások nyomására a megyei kereskedelmi-, és iparkamara kezdeményezésére a közút kezelője hamarosan visszavonta ezeket a korlátozó intézkedéseket, az önkormányzat minden kérése és érvelése ellenére).

Daru Sándor polgármester úr és a vele együtt dolgozó, mindenkori képviselő-testület évente sportnapot, illetve Falunapot, vagy Szüreti Mulatságot szervezett, ahol a lakosság részére sport-, és szabadidős programokat szerveztek, látványos felvonulásokat tartottak. Ezeken a rendezvényeken részt vett a falu apraja, nagyja.

Rendszeresen felléptek a település-, és a környező települések népdalkörei-, falukórusai, valamint országosan ismert előadók produkcióival zárták este a programokat.



Daru Sándor polgármester urat a település lakosai bizalommal kereshették fel a különféle problémáikkal, kéréseikkel. Ő ezeket meghallgatta, és elmondta róla a véleményét. Amennyiben szükségét tartotta, akkor kezdeményezte a Hivatal eljárását, vagy megkérte a bejelentést tevőt, hogy a hatósági ügy indítását kezdeményezze a polgármesteri hivatalnál.

Daru Sándor a polgármestersége idején igyekezett összekovácsolni a falu közösségét, lehetőségei szerint támogatta a helyi civil szervezetek munkáját, lehetőséget teremtett nekik a kulturális fellépésekre, bemutatkozásokra.

12 évi polgármesteri megbízatása során mindig a képviselő-testület véleményének a kikérésével, a falu-, és az önkormányzat érdekeit szem előtt tartva hozott döntéseket. Az önkormányzati intézmények alkalmazottai-, a hivatal dolgozói is bátran fordulhattak hozzá segítségért, amennyiben lehetősége volt rá, önzetlenül, szívesen segített.

Daru Sándor polgármester úr halk szavú, megfontolt, nyugodt természetű ember volt. 

Példát mutatott nekünk együttérzésből, gondoskodásból, szeretetből és emberségből.

Polgármesteri megbízatása alatt végig azért dolgozott, hogy ez a falu, ?Eger alatt?, egy élhető, szerethető település legyen, amelyben békésen élhetnek egymás mellett a városból kiköltözők, és az itteni születésűek. Azért, hogy ez a két falu, amelyet több mint 80 éve egyesítettek, végleg ?egy falu? lehessen: Andornaktálya.

Nyugodjál békében, polgármester úr!

Andornaktálya Községi Önkormányzat nevében egykori munkatársad:

                                                                                                         Szabó Zoltán címzetes főjegyző


"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
 
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
 
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként."
(Juhász Gyula: Consolatio)

 
Meghívó
 
Tájékoztatás
 
Tájékoztató

A teljes tájékoztató anyaga pdf formátumban innen elérhető...

  

 
Hulladék - naptár
 
Tájékoztatás
 
Tájékoztatás
 
Tájékoztatás
 
Képviselő-testületi ülés meghívó
 
Hulladéknaptár 2022. II. félév
 
Hirdetmény

  

 
Meghívó
 
Állásbörze


A rendezvényen az érdeklődőket

15 vállalat számos állásajánlattal várja

szellemi és fizikai területen egyaránt.

 

  

 

 

 
Megemlékezés Trianonról
 
Ivóvízhálózat karbantartás
 
Értesítés 2022 évi határszemléről

Értesítés 2022 évi határszemléről...

 

 
Meghívó
 
Pályázati felhívás - álláshirdetés

  

 
Kéményseprői tájékoztató
 
Áldozatsegítő tájékoztatás

A tájékoztató itt olvasható...

 

 
Helyettesítés

2022.05.16-tól 2022.05.27-ig Dr. Úr szabadságon lesz.

Helyettesít Dr. Kardos Ilona egri háziorvos.
Hétfő- Kedd-Szerda: 8 órától 10 óráig
Csütörtök: 12 óra 30 -tól 14 óráig
Péntek: 10 óra 30-tól 12 óráig
Sürgős esetben telefonon elérhető reggel 8 órától
délután 16 óráig.
Tel: 06-30-659-70-64

 
Képviselő-testületi meghívó
 
FÖLDHIVATALI HIRDETMÉNY

Andornaktálya - 1044...

Andornaktálya - 1045...

Andornaktálya - 1047...

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 59 - 87 / 677
Andornaktálya címere
  
 
  

Ma 2023. december 05. kedd, Vilma napja van.

Andornaktályát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja
Magyar Vöröskereszt
Andornaktályát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete segíti és támogatja!
 
Top! Top!