www.mamboteam.com
www.andornaktalya.hu
Kezdőlap arrow Fényképek
2018.04.19. 18:41
 
 
Galéria

Jelenleg összesen 3.162 kép van a kategóriákban.
Jelenleg 61 kategória van ebben a galériában.
oldal « 1 2 3 4 5 6 7 8 »
Kategóriák

Hosszú idő óta ismét zsúfolásig megtelt az immár felújított Művelődési Ház. A Magyar Kultúra Napját méltó körülmények közt ünnepelte községünk Önkormányzata.
 
Január 20-án, vasárnap délután három órától már gyülekeztek a kíváncsiskodók a gyönyörűen felújított Művelődési Ház előtt. Nagy nap volt ez, hiszen a község lakossága először láthatta és használhatta hosszú hónapok óta újra a Művelődési Házat. Egész évben nincs is jobb alkalom egy községi kultúrház használatba vételére, mint a Magyar Kultúra Napja.
 
Előzetesen Önkormányzatunk rajzpályázatot hirdetett a gyerekek számára „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám…” címmel, Petőfi Sándor versidézetét alapul véve. Az igényesen elkészített műveket a nagyteremben lehetett megtekinteni és szavazni is rájuk. Hasonlóan tehát néhány televíziós műsorhoz, itt is a közönség döntötte el a sorrendet, csak épp nem kellett sms díjat fizetni senkinek. Az persze titok volt, kire is szavaznak, hiszen a rajzokon csak sorszámok szerepeltek, név nem.
 
16 órától aztán a Himnusz eléneklése után elkezdődött a színpadi műsor. Ipacs Marica köszöntője után Vámosi László polgármester Úr beszéde következett. Beszédében többek között megköszönte a képviselőtestület munkáját, hiszen az eltervezett üléseken túl több rendkívüli egyeztetés is kellett ahhoz, hogy a Művelődési Ház ilyen állapotba juthasson, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az épület még nagyon sokáig fogja szolgálni Andornaktályát és a magyar kultúrát.
 
A beszéd után az óvodások léptek színpadra versekkel és tánccal. A sok szép gyermek jelenléte a színpadon már önmagában biztos siker volt. A gyermekek után a többszörösen kitüntetett Asszonykórus két népdalcsokrot hozott az alkalomra Vámosi László polgármester Úr citerakísérete mellett. Hallhattuk még Dr. Misik Sándort saját szerzeményeit zongorázni és énekelni, Bögös Dánielt gitározni (aki itt kezdte zeneiskolai tanulmányait is, és immár a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének hallgatójaként a jövő egyik nagy gitáros reménysége), Pintér Imrét énekelni, három Hunyadi Mátyás Általános Iskolába járó ügyes diákunkat (Kis Lőrinc, Bolcsó Anna, Tuba Vivien) és Dr. Misz Mihály egri önkormányzati képviselőt, a műveseállomás egykori igazgatóját, verset mondani, és a Falukórust énekelni.
 
A műsor végeztével nagy örömmel köszönthettük körünkben Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor Urat, akinek élvezetes előadását nemzeti Himnuszunkról szinte tátott szájjal hallgattuk.
 
Az előadás utánra sikerült aztán összeszámolni a rajzpályázatokra adott pontokat is és nevesíteni a győzteseket. A következő eredmények születtek:
Alsósok: 1. Vámosi Réka, 2. Erdélyi Lili, 3. Pécsi Dorina, 4. Molnár Lilien, 5. Sáfrán Kata, 6. Jakab Nóra
Felsősök: 1. Póka Patrik, 2. Novák Máté, 3. Bukta Ildikó

Kiemelkedő színvonalú, csodálatos műsort láthattunk, más települések és városok is megirigyelhették volna. Külön érdeme, hogy meghívott előadónkon kívül mindenki andornaktályai kötődésű volt. Jó volt együtt látni ilyen sok tehetséges embert egy faluban. A Magyar Kultúra Napjához igazán méltó délutánban lehetett részünk!

Urvölgyi Diana


December 16-án vasárnap délután másodszor rendezte meg Önkormányzatunk a nagy sikerű Böjti Ételek Fesztiválját a Polgármesteri Hivatal előtti téren. A rendezvényen testvértelepülési kapcsolatok aláírására is sor került.

Jóval a színpadi műsor megkezdése előtt már elkezdődött a sürgés-forgás a főzősátrak alatt a község civil szervezeteinek jóvoltából. Az óvodai szülői munkaközösség különböző desszerteket, a Sportkör diós tésztát, a Falukórus halászlevet, a Katolikus Egyházközség gombás fasírtot és gombapörköltet, a Református Egyházközség lapcsánkát, a Nyugdíjas Klub almás palacsintát, sült tököt és karácsonyi süteményeket, a Polgárőrség máglyarakást, a Baba-mama Klub mákos gubát vaníliasodóval, a Polgári Kör fokhagymás-tejfölös laskát, a meghívott vendég Mihálygerge főzőcsapata pedig csinált tejes tésztát kínált az érdeklődőknek. A Polgármesteri Hivatal külön sátra alatt mindehhez egy kis itókát is be lehetett szerezni forró tea vagy akár forralt bor formájában. A rutinosabbak már ételessel érkeztek otthonról, e bő választékból beszerezve a finom vasárnapi ebédet.
 
15 órakor aztán elkezdődött a műsor a hivatal előtt, az óvodások által feldíszített élő fenyőfa mellett felállított színpadon.  Ipacs Marica a bevezető gondolatok után egyik meghívott vendégünket, Habis László Urat, Eger város polgármesterét, egyben országgyűlési képviselőjét kérte a színpadra, akitől megtudhattuk, hogy az egri 5-ös busz végállomása és Andornaktálya eleje közti szakaszon Vámosi László polgármester úr kitartó lobbimunkájának eredményeként épül egy járda a gyalogosok számára. A vendég után Vámosi László, községünk polgármestere köszöntötte községünk megjelent lakóit. Beszédében kiemelte, hogy így karácsony előtt egy nagy családdá válik a település a rendezvényen a civil szervezetek aktív bekapcsolódásának köszönhetően. Reményét fejezte ki, hogy az óvoda részére is minél több adományt tudnak majd gyűjteni.
 
A beszédek után színpadra léptek az óvodások, a Katolikus Egyházközség tagjai, a Falukórus és a Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjai, akik ezúttal egy nagyon szép betlehemi összeállítással készültek Tóth Tamásné, Györgyi néni rendezésében.
 
A harmadik adventi gyertya meggyújtása után sem volt azonban még vége a színpadi eseményeknek, hiszen ekkor következett a testvértelepülési kapcsolatok aláírása a Nógrád megyei Mihálygerge és az erdélyi Fenyéd községek polgármestereivel. Mihálygergével közös múlt köt össze bennünket, hiszen Andornak egykori urai, a Mocsáry család tagjai voltak Mihálygerge földbirtokosai is. Maga a család arról a környékről származik, mindig hangsúlyozták is, hogy ők a bocsári Mocsáryak. Bocsár pedig nem más, mint a Mihálygergétől nem messze levő Karancslapujtő egyik résztelepülése. Az erdélyi Fenyéd község pedig egy Székelyudvarhely városa mellett elhelyezkedő, dinamikusan fejlődő ősi székely település, amellyel ugyan nincs hasonló közös múltja községünknek, de régi vágya jelenlegi képviselőtestületünknek, hogy határon túli magyar településekkel is felveszi a kapcsolatot. A testvértelepülési megállapodások aláírói voltak: Szikoráné Sebestyén Katalin polgármester Asszony Mihálygerge, Bokor Botond polgármester Úr Fenyéd, ill. Vámosi László polgármester Úr Andornaktálya részéről.
 
Az ünnepélyes és sokak számára megható történelmi pillanatok után még mindig nem volt vége a színpadi programnak, hiszen megérkeztek az előző este Budapesten, a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei vetélkedő döntőjében szerepelt Kolozsvárra hazatartó Harmadik Zenekar tagjai. Nevükhöz képest ugyan jó helyezést értek el, hiszen végül ők lettek a másodikok, egy picit azonban szomorkodtak, mert az első helyen végzett zenekarral azonos pontszámot elérve sorolta be őket a második helyre a szigorú zsürielnök. Mihelyst azonban rázendítettek, el is szállt az a pici szomorúság, látva a közönség lelkesedését, olyannyira, hogy a zenekar tagjai közül is néhányan táncra kerekedtek a végére.
 
A több, mint egy órás koncert után már tényleg vége volt a műsornak, de aki akart, még maradhatott – főleg, ha akadt még egy kis forralt bor a hivatali sátor alatt.
 
Másnap délelőtt a Czimer Árpád irányítása alatt szervezetten dolgozó közmunkásoknak köszönhetően már semmi sem mutatta, hogy előző nap itt zajlott Önkormányzatunk 2012. évi talán legkiemelkedőbb rendezvénye.
 
Köszönetünket fejezzük ki a részt vevő valamennyi községi szervezetnek és színpadi szereplőnek, valamint  a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, hogy ismét együtt lehettünk és együtt tehettünk a faluért, a borászoknak (Balázs András, File János, Szuromi Mihály, Besenyei Viktor, Kecső János, Varga József, Lévai István) a bortámogatásért, Nemcsik Bélának a pálinkáért, Ipacs Jánosnak és Szuromi József képviselőnknek az áramellátásért, Szurominé Erzsikének a vendégtelepülések küldöttségeinek étkeztetéséért, Urvölgyi Zoltánnénak a fenyédi küldöttség külön ellátásáért, valamint Vámosi László polgármester Úrnak, aki a rendezvény ötletgazdája, fő szervezője és irányítója volt.

(Az EGER TV néhány perces összeállítást is sugárzott az eseményről, melynek egy részletét a DUNA TV Gazdakör c. műsora is átvette, így községünk rendezvényét akár a tengerentúlon is nézhették. Utólag mindez az interneten is látható a
 
ill. a http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=748348 ” oldalakon.)

Urvölgyi Diana


2012. október 23-án, kedden 16 órától tartotta Önkormányzatunk az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett községi ünnepséget a római katolikus templom előtti parkban.

Ipacs Marica köszöntője után a megjelentek elénekelték a Himnuszt, majd Czipó Balázs mondta el Buda Ferenc: 1956 c. versét. Ezután a Falukórus adta elő Vörösmarty Mihály Szózatának Illés Lajos által megzenésített változatát és Juhász Ferenc: „Emeld fel fejedet, büszke nép!”  kezdetű versére írt éneket. Örömmel láttuk újra általános iskolás gyermekeinket a Hunyadi Mátyás Általános Iskola képviseletében, akik Tóth Tamásné, Györgyi néni betanításában nagyon szép irodalmi összeállítással készültek. Ezután Czeglédiné Kádár Zsuzsanna csodálatos művészi hangon adta elő a szintén Illés Lajos által megzenésített „Ungnak és Tiszának sebes a járása” kezdetű dalt. Hegedűn kísérte őt Bukta László.

A dal után mondott beszédet Vámosi László polgármester úr. Beszédében kiemelte, hogy 56 évvel az 56-os események után ismét csak szabadságharcunkat vívjuk: csak most nem a kommunizmus, hanem az idegen pénztőke ellen. Csak a nemzeti függetlenség minél szélesebb területekre való kiterjesztésével lehet esélyünk egy jobb jövőre, különben idegen hatalmak játékszere leszünk csupán.

A polgármester úr után a Falukórus két ideillő dalát hallgathattuk meg, majd Dr. Misik Sándor élményszerű tolmácsolásában Faludi György: 1956, te csillag! c. versét. A műsor lezárásaként az ünneplő közönség elénekelte a Szózatot.

Urvölgyi Diana


Önző korunkban mindenki csak magára, legfeljebb szűk családjára gondol. Az igazi nagyok a közösségért is tudtak áldozatot hozni. A legnagyobb áldozatot azok hozták, akik életüket adták eszményeikért, az igazságért, a szabadságért: a hősök csatában estek el, a vértanúkat, mártírokat kivégezték. 1849. október 6-án Aradon a szabadságharc 13 honvédtábornoka halt vértanúhalált. Rájuk emlékezett Önkormányzatunk 2012 október 5-én a temető előtt található Hősök Emlékművénél.
 
A Himnusz eléneklése után Novák Máté mondta el Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk c. versét, majd a vértanúkra emlékező éneket hallhattuk a Falukórus előadásában. A dal 13 versszakból áll és feljegyezték, hogy régen nagyon sok lakodalomban is elénekelték hajnal felé, amikor még népünk számára természetes volt, hogy az emberi élet nagy fordulóin is megemlékezzen nemzeti nagyjairól. Ezután Vámosi László polgármester úr beszéde következett, melyben példaként állította a mai kor elé a vértanúk hősiességét. A beszéd után Kecskeméti László tolmácsolta az aradi vértanúk utolsó mondatait, majd ismét a Falukórus következett nemzeti imádságokkal. A műsor végén Bukta Ildikó előadásában Ady Endre: Október 6. c. versét hallhattuk, majd befejezésként valamennyi megemlékező közösen elénekelte a Szózatot.
 
Jó volt látni, hogy sokan tartották érdemesnek eljönni az eseményre a péntek délutáni időpont ellenére is. Minden nemzeti ünnepünk alkalmával jó példával jár elöl ebben Önkormányzatunk.

Urvölgyi Diana


A program időpontja: 2012. október 21. (vasárnap) délután 14.00 óra.

A 2012 évben megtartott idősek világnapja már IV. alkalommal került megrendezésre községünkben.
 
A vendégek között köszönthettük Vámosi László Polgármester Urat, Bujdosó Sándornét a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének Elnökét, Zsoldos Sándornét a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének tagját, Sebestyén Jánost Heves Megyei Nyugdíjasok Választási Egyesületének Elnökét.  A fellépők között megtalálható volt a Falukórus, Egerszóláti Asszonykórus, Egerszalóki Rozmaring Asszonykórus, Demjéni Asszonykórus, Vámosi László és Dusza Miklós, Andornaktályai Asszonykórus, Csernák Lajosné országos versmondó. (Sajnos Csernák Lajosné nem tudott részt venni betegsége miatt, de jobbulást kívánunk neki.) A vacsora után élőzene kísérte a szórakozni akarókat. Az élőzenét Orosz József szolgáltatta, szintetizátoron.

A gyönyörű napsütéses vasárnap délután, az iskola udvarán gyülekezett a település „Szépkorú” korosztálya. A délutáni programként először a meghívott vendégeket köszöntötte Jeneiné Csernák Marianna a klub vezetője, majd Vámosi László Polgármester úr köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy az öregedő magyar társadalom új kihívásokat jelent az önkormányzat számára, de nagy örömére szolgál, hogy az Önkormányzat 2012-ben tudta támogatni ezt a programot. Polgármester úr szavai után Bujdosó Sándorné szólt a kedves időskorúakhoz.  Elmondta, hogy az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1.-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió 60. életévét betöltött lakójáról, köztük Magyarország több mint 2 millió szép korú lakójáról. Nagyon örül annak, hogy Andornaktályán 2012-ben már negyedik alkalommal ünnepelnek és a település Polgármestere szívén viseli a „Szépkorúak” sorsát. Bujdosó Sándornét Zsoldos Sándorné Mártika követte. Kiemelte, hogy ezen a napon szeretettel kell gondolnunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Minden évbe köszöntjük őket, de szeretetüket, bölcsességüket segíteni akarásukat az év minden napján érezzük. Ezt a segíteni és tenni akarást csak úgy tudjuk megköszönni, ha odafigyelünk és meghallgatjuk a most ünnepelt korosztályt. A család gondoskodása mellett az önkormányzatnak és a helyi civil társadalomnak is mindent meg kell tenni azért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, mely megszépítheti, teljesebbé teheti napjaikat. Ha a nyugdíjukat nem is tudjuk emelni és a gyógyszereik árát csökkenteni, akkor is mindent meg, kell tennünk azért, hogy érezzék fontos részei az életünket és nem hagyjuk magukra. Zsoldosné Mártikát Sebestyén János követte. Elmondta, hogy nagyon örül, hogy ismételten részt vehet ezen a kiemelt eseményen.  
 
A köszöntések után a fellépőkön volt a sor. Egy nagyon színvonalas, remek hangulatú műsort láttak a programra ellátogató „Szépkorú” emberek. A fellépőkkel sokszor együtt énekeltek a nézőtéren ülők. A fellépők záró éneke természetesen ebben az évben is a Nyugdíjas himnusz volt.
 
A műsort estebéd követte. A vacsorát a Hargitai Közétkeztetési Kft. biztosította. A műsort adók, a vendégek és a „Szépkorú”-ak mintegy 170 főt tettek ki.
 
A vacsora folyamán kötetlen beszélgetések alkalmával nagyon sok „Szépkorú” elmondta, hogy örült, hogy egy nagyon színvonalas, barátságos, szeretetben gazdag délutánon vehetett részt.
                             
Jeneiné Csernák Marianna Nyugdíjas Klub Elnöke  sk.


Szeptember 29-én az Asszonykórus és a Falukórus rendhagyó kiránduláson vett részt: a csapat apraja-nagyja megbirkózott a Somoskői vár meredek lépcsőivel, izgalmas perceket töltöttek az Ipolytarnóci Őslényparkban, majd kissé fáradtan, de hatalmas lelkesedéssel Mihálygergén léptek színpadra.
 
Szombat reggel háromnegyed nyolckor kényelmes távolsági busz gurult be a Kastély előtti buszmegállóba. Egy kisebb tömeg izgatottan szállt fel, majd ez az Iskola és a Tórét buszmegállójában is megtörtént. Mindenki kipihenten vágott neki a nagy útnak, a buszban lévő családias hangulat pedig már induláskor megmutatkozott. Elsőként a Somoskői várat céloztuk meg. Megtekintettük az aradi vértanúk emlékművét, itt készültek az első csoportképek is. Ezek után felmentünk a várba, melynek lábainál betértünk a Petőfi kunyhóba.  Fényképezkedtünk a haranggal, vettünk egy-két emléktárgyat, majd körülnéztünk a várban is. A szűk folyosók, lövészárkok hűen tükrözték a hosszú évekkel ezelőtti állapotokat.
 
A kisebb túra után Ipolytarnócra érkeztünk, ahol először a 4D-s teremben az őslényekről szóló kisfilmet tekinthettük meg.  Olyan volt, mintha mi is a film részei lettünk volna, de talán a legnagyobb élményt mégis az alattunk lévő székek mozgása szerezte. Ezután hosszú séta következett az őslényparkban, ahol különleges növényekkel, és már kihalt állatok makettjével ismerkedhettünk meg. A gyermekek ezt a programot is élvezték – a hatalmas területen kergetőztek, bújócskáztak. Az egyik helyi étteremben ízletes gulyást ebédeltünk, majd újra buszba szálltunk, és elindultunk Mihálygergére, a Különleges Hangszerek Bemutatójára.
 
Nagyon barátságos fogadtatásban részesültünk. Megnéztünk pár műsorszámot, majd kaptunk egy termet, ahol az Asszonykórus és a Falukórus gyors próbát tarhatott. Felhangoltuk a hangszereket, elfogyasztottunk egy-egy pogácsát, majd helyet foglaltunk a jól felszerelt Művelődési Házban. A különleges hangszerek mellett különleges hangzásvilágok megismerésével gazdagodtunk– talán a lengyel zenekarnak volt a legnagyobb sikere. A műsor a végéhez közeledett, mikor az Asszonykórus elkezdte a produkciót. Vámosi László, községünk polgármestere kísérte őket citerán, aki a kirándulás során már nem csak szakmai, de idegenvezetővé is vált. Bukta Ildikó szólóéneke után a Falukórus műsora következett. Boros dalcsokrokat adtunk elő, és persze az elmaradhatatlan Juhászlegény című nóta is megszólalt a színpadon. Ráadásnak a ,,Molnárlegény koromban…” című népdalt énekeltük, melyet tapsvihar követett. A nézők arcán az érdeklődés mellett felszabadultságot láthattunk. A sikeres produkció után jóízűen fogyasztottuk el meleg vacsoránkat. Indulás előtt még visszamentünk a Művelődési Házba, ahonnan időközben kivitték a székeket, így a hely egy tánctérré változott. A fiataloktól kezdve az idősebb korosztályig mindenki jól érezte magát a parketten.
 
A hazafelé vezető út mintha fele annyi ideig tartott volna, mint odafelé. A fáradt kirándulók elcsendesültek, elnyúltak az üléseken, kivéve az idős hölgyeket, akik kitartóan, az út végéig biztosították a jó hangulatot ismert népdalokkal.
 
Bár megannyi helyre ellátogattunk együtt, ez a kirándulás mégis különleges volt mindannyiunk számára: a csapat ezalatt az egy nap alatt még jobban összekovácsolódott, a legkülönlegesebbé mégis a két kórus együttműködése tette.

Hevesi Mónika


Vendégünk volt Tarnai Kiss László

Szeptember 1-jén már kora reggeltől hangos volt a községi sportpálya. Gyülekeztek az árusok, akik az itt megrendezésre került Szüreti Napon árulhatták a portékáikat. Hamarosan megérkeztek a serdülő labdarúgó csapatok is, akik a Kollár Tamás által szervezett focitornán rúghatták a bőrt. A helyi kötődésű ifj. Kovács Ferenc jóvoltából nemsokára a pónilovak nyergébe is be lehetett szállni, Nagy József fafaragó pedig íjászkodással várta az érdeklődőket. De nemigen volt olyan gyermek, akinek ne lehetett volna a kedvébe járni, mert ha ez még mindig nem lett volna elég, ott volt a légvár, amit estig ingyen használhattak az apróságok. Az autócsodák szerelmesei sem csalódhattak ezúttal, mert Péró Nándornak köszönhetően néhány exkluzív autókülönlegességben is lehetett gyönyörködni, sőt, ki is lehetett próbálni őket.
 
Dél körül aztán megérkezett a finom ebéd: csülkös bab csipetkével. A jó ebédre különösen a felvonulóknak volt szüksége, mert 13 óra után elkezdődött a lovaskocsikkal, traktorokkal, hátaslovakkal tarkított hagyományos szüreti felvonulás, amin való részvétel, a falu hosszúságát tekintve, egy kisebb teljesítménytúrával is felért. Becsületére váljon a felvonulóknak, hogy mindezt végig énekelve tették és a két zenésznek, Ircsik László kántornak és Vámosi László polgármesternek, aki megállás nélkül fújta, már azt hittük, hogy kiegyenesedik a szaxofon.
 
A jókedvű felvonulók visszaérkezése után újabb programok következtek. A kicsik ezúttal kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, a színpadon pedig először az óvodások (Bolcsó Anna, Molnár Szabolcs, Neznovics Noé, Szilágyi Eliza, Tuba Vivien) előadásait élvezhettük, majd a hagyományőrző népdalkörök: Andornaktályai Asszonykórus, Maklári Búzavirág Népdalkör, Kiskörei Asszonykórus, Andornaktályai Falukórus nótáitól fakadt dalra egy-két jókedvű néző.  A táncrajongók is találhattak maguknak megfelelő programot, hiszen a kora esti órákban lépett a színpadra a Faatimah hastánccsoport, majd Slajhó Evelin és Bögös Barbara, végül a Top Dance Company moderntánc csoport.
 
A csoportok után az est fénypontjaként köszönthettük a televízióból ismert, közkedvelt nóta- és slágerénekest, Tarnai Kiss Lászlót. A szívszorító magyarnótáktól a mulatós slágerekig minden volt a tarsolyában, s mindez élményszerű konferálással fűszerezve. Csaknem 2 órásra nyúló, de végig élvezetes műsorának végén megmutatta, hogy Vámosi László polgármester tárogatójátékát kísérve milyen kuruc korabeli nótákat ismer, majd közösen elénekelték a „Szeressük egymást, gyerekek!” c. egykori nagy slágert. Köszönjük a Művész Úrnak a csodálatos előadást, felejthetetlen volt!
 
A sztárvendég előadása után a rockrajongók kedvében járt az Önkormányzat azzal, hogy színpadra szólították a tehetséges fiatalokból álló Viharcsillag rockzenekart, akik fergeteges ritmusaikkal, elképesztő gitárjátékukkal méltán vonták magukra a rajongók figyelmét.
 
És akinek mindez nem lett volna elég, hajnalig rophatta önfeledten a táncot Nemcsik Ádám retro diszkója jóvoltából.

 A hétköznapi fáradalmakat maguk mögött tudva a nap folyamán minden korosztály jól szórakozhatott, mert megtalálhatta a magának való programot a változatos kínálatból.

Urvölgyi Diana


Jelenleg 61 kategória van ebben a galériában.
oldal « 1 2 3 4 5 6 7 8 »

Powered by: PonyGallery ML
Version 2.4.0, BUILD 20070806
Andornaktálya címere

Ma 2018. április 19. csütörtök, Emma napja van.

Andornaktályát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja
Magyar Vöröskereszt
Andornaktályát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete segíti és támogatja!
 
Top! Top!