Vendégkönyv
Írok a vendégkönyvbe 
60
Vendégkönyv bejegyzések

Kovács Ferencné
20 november 2012 21:23 | Andornaktálya, Rákóczi út 56.
Különbusszal a Szentségimádásra.
Szerdán este Feldebrőn voltunk Szentségimádáson. Szépszámmal részt vettünk a szertartáson. A helyieken kívül Andornaktálya, Maklár és Nagytálya hívei közül is sokan voltunk.
Külön autóbusz vitt bennünket oda és vissza is.
Én a magam részéről először voltam Feldebrőn és először láthattam ezt a gyönyörű Szent László nevét viselő templomot.
A Szentségimádás felolvasói a Szentségi életről és a Hit évében a hitünkről is nagyon szép gondolatokat találtak és idéztek nekünk.
A szertartás után a parókiára invitáltak meg bennünket, ahol süteményekkel, üdítőkkel kínálták a résztvevőket. Köszönjük . hogy a szépen megrendezett szertartáson részt vehettünk és köszönjük a helyieknek a szeretetteljes fogadtatást!
Hazafelé a buszon már lecsendesedett a társaság. A plébánosunk Péter atya aki szintén velünk utazott -, egy kicsit a társaságot ébren tartva beszélt nekünk arról, hogy mit jelent neki az Oltáriszentség. Röviden határozta meg, hogy neki az életet jelenti. Gondolatébresztőként említette a díszes Oltáriszentség tartót is. S ez számomra valóban gondolatébresztő volt.
A katolikus egyházat sokszor éri vád a templomaink díszessége, és a pompázatos küllemük miatt.
De gondoljunk csak bele: pl. otthon egy tortát készítünk valamelyik családtagunk szülinapjára és biztos vagyok benne, hogy mindannyian felcicomázzuk, kidíszítjük a tortát, mert szeretnénk vele örömet szerezni az ünnepeltnek. Vagy gyermekünk, unokánk ballagására a legünneplőbb ruhát öltjük magunkra, hogy érezze, hogy mindez az ő tiszteletére, az ő örömére történik.
Miért ne vihetnénk a templomba az Úr Jézusnak is a legszebb, legértékesebb dolgokat.
Megtehetjük ezt hálából, szeretetből, tiszteletből, de bűnbánatunk jeléül is.
Én még emlékszem erre a vádra -,néhány évtizeddel ezelőtt egy öreg pap-bácsi válaszolt, és engem nagyon megfogott az egyetlen mondatos válasza:
Nem gondoltatok bele abba, hogy ez a sok érték mennyi bűnbánatot takar!
R. A.
17 jlius 2012 16:44 | Budapest
Többször volt már szerencsém Csaba testvér előadásán vagy szentmiséjén részt venni és mindig így július 1-jén is azt éreztem a szívemben, hogy igen, igen, igen! Ezeken az alkalmakon folyton új és új megerősítést kapok arról, hogy Isten tényleg végtelenül szeret. Nagyon örültem, ahogyan a munka szeretetéről beszélt, és nagyon aktuális ez a mai világ reménytelenségében. Böjte Csaba atya a búcsún elmondott gondolatai a munkáról ezért is voltak fontosak számomra, mert megerősítették bennem azt, hogy meg kell becsülnünk a munkánkat, de gondolnunk kell arra is, hogy milyen lehet annak az embernek az élete, akinek már hosszú ideje nincs munkája és úgy érzi, hogy a társadalomnak nincs szüksége rá és a családjának sem tudja megadni mindazt, ami a normális élethez szükséges. Csaba testvér kitartásra biztatott és kiemelte, hogy igenis szeretni kell a mezőgazdasági munkát, szeretni kell a földet. Jó érzés és reménykeltő volt ezt Andornaktályán hallani, ahol az őseink hosszú századok óta szorgalmasan dolgoztak és ahol ma sajnos sokan vannak munka nélkül. Itt igazán fontos a biztatás és a jó szó egy olyan szerzetestől, aki naponta nehéz sorsokon próbál segíteni.
Köszönöm polgármester úrnak és a szervezőknek, hogy elhívták Őt Andornaktályára és remélem lesz hatása a szavainak!
Kovács Ferencné
03 jlius 2012 13:31 | Andornaktálya, Rákóczi út 56.
Úgy gondolom, hogy a búcsúi szentmise résztvevőit -csak a hasamra ütve -, saccoltam legalább 300 főnek,és azt hiszem nagyon alábecsültem, mert voltak akik számolták és 600-700 fő közötti részvevőt számoltak össze. Mindenesetre nagyon sokan voltunk és így sokunknak nyújtott maradandó élményt, Köszönet érte Istennek elsősorban és a jól szervezett munkának!
Kovács Ferencné
01 jlius 2012 15:42 | Andornaktálya, Rákóczi út 56.
Nagyon régen nem volt ilyen csodálatosan, szépen megrendezett Sarlós Boldogasszonyi búcsúi ünnepség Andornaktályán. Ez elsősorban a polgármesternek, az önkormányzatnak, Korózs Péter atyának és a képviselő testületnek köszönhető. Meg sok más segítő kéznek is.
Böjte Csaba atya beszéde Szűz Mária szeretetére, a magyarság megvallására, az életnek értelmet adó munkára buzdított. A szívünkhöz szólt egyszerűen és mindenki számára érthető módon.
A mise végén hallottam egyik gazdálkodó megjegyzését: ez az atya vállon veregetett minket, hogy csak csináljátok - akárhányszor falba ütköztetnek is -, a munkátoknak van értelme!
Azt gondolom, ilyen okos gazdálkodókra van szükség, akik végzik a dolgukat, példát mutatva ezzel másoknak is, és nem mindig azt nézik mi éri meg nekik, hanem az elvégzendő feladatot látják.
Csodálatos környezetben a templomunk és a parókia közötti árnyékos nyeregben volt az oltár felállítva, a hívek a keskeny völgyben és kétoldalt az árnyékos domboldalon sorakoztak fel. Ebben a varázslatos környezetben került sor a kistályai Sarlós Boldogasszony ünnepi búcsúi szentmiséjére, amelyen legalább 300 fő vett részt.
Böjte Csaba atya közvetlensége mindenkit magával ragadott. Az én szívembe elhozta a csíksomlyói hangulatot.
Megköszönöm Istennek és a mi Sarlós Boldogasszonyunknak, hogy részesei lehettünk ennek a nagyszerű élménynek Isten kegyelméből.
Külön köszönjük mindenkinek a sok segítő, szervező munkát, és a felajánlásokat!
Végzős
24 mrcius 2012 16:27 | Győr
Üdvözletem!
Kérnék minden olyan andornaki lakost, aki legalább havonta 1-2 alkalommal Egerbe utazik, töltse ki az alábbi kérdőívet, diplomamunkám elkészítésének segítségéül.
Köszönöm
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dE9USlN5MF92UURnckxqOFppaWw4Zmc6MQ#gid=0
60
Vendégkönyv bejegyzések